Szerző: Eszter

Mivel a tegnapi koncert Németországban volt, és ma este már egy svájci városban, Zürich-be van koncertjük a fiúknak, már az este is utaztunk. Szóval, reggelre már „egyhelyben” ébredtünk. Az út majdnem 6 óra volt, de mivel legközelebb holnap lesz koncert (Frankfurtba) és a fiúk ott akarnak holnapután egész nap maradni, ezért nem foglaltunk hotelt, hanem a koncert után rögtön Frankfurtba indultunk. De még ne szaladjunk ennyire előre a dolgokban, mert a mai nap is bővelkedik érdekességekben!
Mindjárt reggel nagyon meglepődtem, mert tegnap este nem nagyon tudtam aludni, és reggel amúgy sem valami fényes állapotban voltam. Felkelés után egy fél órával később tértem csak magamhoz, de a kedvem még mindig nagyon rossz volt. Nem tudtam miért.
Csak ültem kinn a busz konyhájában, és néztem ki a fejemből.
Egyszer csak előkerült Tom is:
 Helló! – mondta álmosan, de ő is körülbelül úgy nézett ki, mint aki egy hónapja nem aludt volna.
 Jó reggelt! – válaszoltam mosolyogva, de ténylegesen ettől sem lett jobb kedvem.
Többet nem beszéltünk, mert neki is az első útja a fürdőbe vezetett. Lefürdött, és haját a szokásos módom megcsinálta; egy baseballsapka kivárásába fűzte. Kifelé jövet már szemmel láthatóan jobban jobb állapotban volt.
  A többiek hol vannak? – kérdezte, de hangjában még mindig érződött némi álmosság.
 Nem tudom. – mondtam – Vagyis, hagytak egy cetit, de németül, és túl álmos és lusta is vagyok ahhoz, hogy lefordítsam. Még nem megy a német olyan jól, mint Barbynak… - mondtam, majd elmosolyodott. Ettől szemmel láthatóan jobb kedvem lett, de legbelül még mindig nyomta valami a szívem, a válsz azonban még váratott magára…
Miután Tom is átolvasta, és megfordította a lapot, elkezdett megint mosolyogni.
 Most min nevetsz? – kérdeztem.
 Nem akarlak megbántani, de tényleg nem vagy a toppon! – mondta, majd az orrom alá nyomta a cetlit, és leült velem szembe – Itt van angolul is! – mondta.
Gyorsan végigolvastam, majd érthető vált, hogy hova tűnt mindenki.
Holnap nem lesz koncert és le akarnak ülni velünk beszélgetni. Ezért elmentek vásárolni.
 Kérsz kávét? – kérdezte Tom majd felállt, és öntött magának egy csészével.
 Nem, köszi. – mondtam, de még mindig a levélbe voltam elmélyedve.
Tom visszaült mellém, és amíg én a levelet bámultam, addig ő engem nézett. Szerintem észrevette, hogy tényleg van velem valami.
 Én valahogy cserfesebbnek ismerlek. Mi a baj? – kérdezte kíváncsian.
 Bocsi. Nem szoktam ilyen lenni, de a ma reggelem katasztrófa volt, és nem érzem jól magam.
 Igen, ismerős néha. Ha elfogadsz egy tanácsot, elmondom, hogy mit szoktam csinálni. Ilyenkor megkeresem a baj forrását. – mondta a fiú.
 Ja, igen. Azt már próbáltam.
 És?
 És semmi! – mondtam.
 Olyan nincs! A semmiért nem lehetsz szarul! Honvágy? Esetleg szerelem? –nézett rám kíváncsian, és látszott rajta, hogy segítni akar.
 Szerelem? - néztem rá mosolyogva – Az most nagy!
 Na, mesélj! Pasi, vagy még csak terv? – kérdezte.
 Nem fiú, terv. – mondtam.
Tom rám nézett, és szerintem még egyszer végigpörgette magában a válaszom:
 Most vagy csak körmondatokban beszélsz, vagy valamit nagyon félreértettem.
Először nem is gondoltam, hogy félreérti, de mivel már megtörtént, úgy döntöttem, hogy hülyítem még a fejét.
 Szerintem nem értettél félre semmit. – mondtam.
 Ne hülyéskedj, tényleg a csajokat szereted? – nézett rám Tom meredten. Ha most olvasni tudna a fejemből, bizti nyitott könyv lennék neki.
 Jaj, dehogyis csaj! Gitár! –mondtam ki, amit már 5 perce ki kellett volna nyögnöm, hogy megértse miről van szó.
 Te most direkt szivatsz? – csóválta a fejét, és vigyorgott.
 Mondtam én egy szóval is, hogy a lányokat szeretem? Viszont ha a gitárok lányok…Minden további nélkül.
 Nah, egy hobbi! Gitározol tényleg? – kérdezte.
 Nem, ezt sem mondtam. Majd csak fogok szeptembertől. – mondtam, majd mosolyogva megkérdeztem – Mindenáron kiforgatod a szavaim?
 Én forgatom ki? Te beszélsz itt körmondatokban, hogy „nem pasi, de terv” meg ilyenek! –mondta Tom, de látszott, hogy rendesen kiakasztottam – Most meg mit nevetsz? – kérdezte.
 Semmi, csak téged nagyon hamar fel lehetne húzni…
 Nem teljesen igaz, de kora reggel ilyennel fárasztani egy kicsit durva!
 Jó, bocs. –mondtam.
 Nem baj, de azt viszont még nem tudom, hogy veled mi a baj! Esetleg más hobbi?
 Hát, a tánc. – mondtam alig hallhatóan.
 Miket tudok ma meg! – mondta, majd folytatta – Mit táncolsz? Társas?
 Nem. Hastánc. – mondtam, de ezt is halkan.
 Tényleg? – csodálkozott.
 Szoktam és hazudni? – kérdeztem.
 Ennyire még nem ismerlek, de hogy körmondatokban beszélsz, azt tudom. – mosolygott – De erről mesélj! Milyen időnként táncolsz?
 Heti egy próba, meg amit otthon. Lehet ez a baj, mert már 2 hete se próbán, se otthon nem nagyon táncoltam.
 Akkor hajrá! – dőlt hátra vigyorogva.
 Mi? Most? Jaj, dehogyis! – néztem - Kibírom még ezt a két hetet!
 De figyelj! Én már attól megőrülnék, ha 3-4 napig nem gitározhatnék! Nem hogy 2 hétig! Holnap délelőtt már a hotelben leszünk Frankfurtban. Holnapután délelőtt meg megnézünk! – mondta –Legalább te is „kitombolod” magad, én meg amúgy is kíváncsi vagyok rád!
 Héj, mielőtt leszerződtetsz, beleszólhatnék én is? – kérdeztem.
 Mit kell ezen kérdezni?! – mondta – Te táncolni akarsz, én megengedem! – mondta.
 Köszi, hogy egyáltalán levegőt vehetek! – állapítottam meg – De ez nem fog összejönni!
 Miért? – kérdezte.
 Mert nincs ruhám! Anélkül nincs sok értelme. És itt a témát le is zárhatjuk! – mondtam.
 Akkor kapsz egyet! – mondta.
 Szuper, mert ugye minden sarkon van egy hastáncos bolt! – mondtam.
 Hát, ha jó helyen keresed, akkor megtalálod! – mondta Tom.
 Ok. Mondjuk, úgyis akarok már egy ideje venni egy új ruhát.
 Akkor ezt meg is beszéltük! – mondta Tom, mikor beléptek a buszba Barbyék. Mivel ő háttal ült nekik, ezért nem látta őket, viszont amit mondott mindenki hallotta  - Mi lenne velem nélkületek? – tette fel a költőies kérdést.
 Kevesebb csajozós botrányunk lenne! - mondta Bill.
 Na, le lehet szállni rólam. – válaszolt Tom sértődötten – Előbb itt hagytok minket, aztán meg még be is szólsz…- mondta a gitáros.
 Barby hova tűnt? –kérdeztem, mert az előbb még itt volt, most pedig nem láttam. De Bill meg sem hallva as kérdést, folytatta az imént tesójával megkezdett „szópárbajt”:
 Én a helyedben nem ellenkeznék, hogyha egy ilyen csajjal hagynának egyedül! –mondta, majd rám kacsintott.
 Ellenkeztem én? –nézett rám Tom – Letámadni úgysem tudom, mert Te vagy a kedvencük!
 Nem azért, de szerintem Billnek sem hagynám magam! – keltem a védelmemre.
 Na, arra kíváncsi lennék! – mosolyodott el Tom, viszont még lélegzetet sem vett, és folytatta a Billel megkezdett beszélgetést – És ha már itt tartunk, miért nem Te maradtál itt Eszterrel?
 Egy mert ti még javában aludtatok, kettő, mert én egy másik jó csajjal mentem vásárolni! - mondta Bill, és közben a szekrénybe pakolászott.
Az ikrek még javában beszélgettek, mikor végre a „másik jó csaj,”  Barby, és a többi fiú is megérkezett:
 Igaz, nem baj, hogy most itt hagytunk? Olyan cukin aludtatok! – mondta Barby németül, hogy Tom is értse, de kár volt, mert Gustav hatalmas mosollyal hozzátette:
 Együtt!
 Ne hü… - akartam mondani, de köpni-nyelni nem tudtam- Komolyan? – de még mindig ütős volt a hír.
 Jaj, dehogyis! Csak hülyültem! –mondta nevetve.
Ezt a párbeszédet Tom is hallotta, de ő is meglepődött először.
 Nem azért, de ezt sem tudod, hol keltél fel? –kérdezte Georg.
 Jaj, most hagyjátok már, mert reggel óta szarul van! –kelt a védelmemre Tom.
 Mi a baj? – kérdezte Bill.
 Hiányzik a hobbija! –mondta Tom, majd hozzátette mosolyogva – Ja, és holnapután hastáncot nézünk a hotelben!
 Mi van? –kérdezte Georg.
 Semmi, majd meglátjátok! –mondta Tom.
 És mi a hobbid? – tért vissza Bill.
 Tom már kifecsegte. –mondtam.
 Ne már! Komoly? – nézett rám Gustav.
 Á, nem csak hülyülünk Tommal! –mondtam.
 Nah, most már kíváncsi vagyok! –mondta Bill is.
 Majd holnap meglátjátok! – mondtam, majd Barbyval elvonultunk.
Mi is, és a fiúk is külön-külön beszélgettek két-két órát, majd szóltak, hogy lassan indulni fogunk a csarnok felé.
Igazából csak most láttuk Barbyval az ablakon keresztül a svájci várost, Zürich-et.
 Nagyon szép volt, Budapesttől teljesen szokatlan. Mivel át kellett kelnünk a fél városon a koncertcsarnok felé, sokat bámészkodtunk, majd mikor begurult a busz a privát parkolóba, a fiúk rögtön bementek, és próbálni kezdetek.
A próba is nagyon jó hangulatban telt, és a koncertet is élveztük.
Barby megint „megcsillogtatta” hangját, én pedig jó újságíróhoz való módon jegyzeteltem a színfalak mögött.
A koncert után mi kiszöktünk vissza a buszba, a fiúk még adtak néhány interjút, és hullafáradtan bemásztak a buszba. Lefürödtek, majd el is aludtak egykettőre, amíg a busz vitt minket a következő koncert helyszínére, Frankfurtba.